Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bukaresti tűzvész

hvg.hu Itthon

Elgurult a gyógyszer odaát: "Budapesten ötlötték ki a bukaresti tűzvészt"

A bukaresti tűzvész tervét "egy budapesti egyetem laboratóriumaiban főzték ki, amin egyetlen jóhiszemű román sem csodálkozik" - írta egy szociáldemokrata parlamenti képviselő. Ninel Peia titkosszolgálati forrásokra hivatkozva állítja: Putyin és Merkel keze is benne volt a tervben, amelynek végső célja Erdély elszakítása volt.

MTI Világ

Megduplázódott a bukaresti tűzvész áldozatainak száma

Pénteken újabb két áldozat vesztette életét, ezzel az áldozatok száma 55-re nőtt. Már többen haltak meg a tűzvész óta, mint a tűzvészben. A kórházban ápolt súlyos égési sérültek felépülési esélyeit illetően az orvosok már korábban figyelmeztették a közvéleményt, hogy az első hét után kritikus időszak következik, amikor szövődmények léphetnek fel.

MTI Világ

Meghalt a bukaresti tűzvészkor játszó banda basszgitárosa

Újabb három sérült halt meg a bukaresti tűzvész után, köztük a klubban aznap este játszó rockegyüttes basszusgitárosa is – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség. A tűzvész áldozatainak a száma így már 53-ra emelkedett.

hvg.hu Világ

A diszkótűz áldozatait hibáztatják a hívők, élen egy hittantanárral

Egész Romániát megrázta a 48 halálos áldozatot követelő diszkótűz, ami kormányellenes utcai megmozdulásokba torkollot Bukarest utcáin. A román ortodox egyház egyes hívei által rendszeresen terjesztett nézet szerint a fiatalok hívták ki maguk ellen a sorsot, mikor rockzenei koncertre mentek. Egy terjesztett röplap szerint, ha a zenerajongó tudnák, hogy mi lesz velük a túlvilágon John Lennon hallgatása után, soha többé nem hallgatnák.

MTI Világ

Bukaresti tűzvész: az ügyészség vizsgálja, kapott-e kenőpénzt a lemondott polgármester

A korrupcióellenes ügyészség vette át csütörtökön a vizsgálatot a bukaresti tűzvészben leégett Colectiv klub működési engedélyének kiadása ügyében. A legfőbb ügyészség pedig a tragédia körülményeit vizsgálja. Az ügyészek szerint a szórakozóhely három tulajdonosa szándékosan kijátszotta az előírásokat, hogy ne kelljen a tűzoltóságtól engedélyt kérniük a klub működtetéséhez. A három tulajdonost kedden harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték.

MTI / hvg.hu Világ

Mécsestengerrel emlékeznek a bukaresti tűzvész áldozataira – fotó

Vörös szőnyegként világítanak az áldozatok emlékére gyújtott mécsesek a bukaresti Colectiv klubnál, ahol Andrzej Duda lengyel államfő lerótta kegyeletét. A péntek éjjeli tragédiában az utolsó adatok szerint 31-en haltak meg. A legfőbb ügyészség időközben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást a bukaresti szórakozóhely tulajdonosai ellen. A Colectiv klub három részvényesét hétfőn rendőrök kísérték be az ügyészségre, majd több mint hatórás kihallgatás után mindhármukat 24 órára őrizetbe vették. Az ügyészség előzetes letartóztatásukat javasolta, erről kedden dönt a bíróság.

MTI Világ

Bukaresti tűzvész: kitüntetést kaptak az életüket feláldozó hősök

Klaus Iohannis román államfő "Az Érdemért" nemzeti érdemrend lovagi fokozatát adományozta post mortem a pénteki bukaresti tűzvész két áldozatának, Claudiu Petrének és Adrian Ruginának, akik megpróbálták mások életét megmenteni sajátjuk feláldozása árán – közölte hétfőn a román elnöki hivatal.

hvg.hu Világ

Bukaresti tűzvész: négy tűzijáték okozhatta a bajt, már 31 halott van

Hétfő délutánra harmincegyre nőtt a bukaresti Colectiv klubban történt tűzvész halottainak száma, miután újabb ember halt bele a sérüléseibe. A szerencsétlenség egyik 22 éves túlélője blogjában írta le, mit is látott péntek este a helyszínen. Alex Teodorescu szerint tortákhoz használt tűzijátékok miatt keletkezett tűz a Goodbye to Gravity nevű underground együttes lemezbemutató koncertjén.

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Közbeszólt Bill Viola halála – a budapesti megnyitón már nem tudott ott lenni a világhírű videóművész

Közbeszólt Bill Viola halála – a budapesti megnyitón már nem tudott ott lenni a világhírű videóművész

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

280 helyett 81 ezermilliárd dollár landolt egy ügyfél bankszámláján Amerikában

280 helyett 81 ezermilliárd dollár landolt egy ügyfél bankszámláján Amerikában

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

„A thatcherizmus ugyanaz volt, mint a reaganizmus, csak rossz fogakkal” – interjú Douglas Stuarttal

„A thatcherizmus ugyanaz volt, mint a reaganizmus, csak rossz fogakkal” – interjú Douglas Stuarttal

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

A címlapról ajánljuk